Vélemények

hiteles vélemények érdekében megkértük néhány ügyfelünket, hogy pár mondatban foglalják össze tapasztalataikat a szolgáltatásainkkal kapcsolatban.

Örömmel dolgozunk már veletek évek óta, hiszen egy megbízható csapat vagytok, akik a nem várt helyzeteket is kellő nyugodtsággal meg tudjátok oldani szakmai és emberi felkészültségeteknek köszönhetően. Ez a megbízhatóság nagyon fontos a Rákóczi Szövetség számára, hiszen az együttműködésünk során nagy létszámot megszólító rendezvényeken dolgozunk együtt. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, hiszen a nagy létszám nagy technikai felkészültséget is jelent és mindeddig gond nélkül zajlottak le ezek az események. Reméljük, hogy a jövőben megannyi rendezvényen tudunk együtt dolgozni, merem állítani, hogy a mi részünkről nem lesz ezzel kapcsolatosan kérdés.
Egy nagyon sikeres rendezvényt követően évfordulóhoz érkeztünk, mert 2025-ben 10 éve dolgozunk együtt a B-Sound rendezvénytechnikai céggel, akik a hangosítást, a zenét, a fénytechnikát intézik számunkra és a rendezvény színvonalát ezzel nagy mértékben növelik. A látogatóink száma is azóta, mióta velük dolgozunk megnövekedett, hiszen tudják, hogy egy megfelelő showelemekkel tarkított szakmai rendezvényen vesznek részt. Ezúton szeretném megköszönni nekik és remélem, hogy a következő 10 évben ez az együttműködés tovább fog folytatódni annak érdekében, hogy mindkettőnk számára minél nagyobb sikereket tudjon biztosítani.
Közel egy évtizede dolgozunk együtt hang és fénytechnika vonatkozásában. A munkájukról szeretnék pár méltató szót ejteni. A hosszú kapcsolat nagyon fontos eleme az, hogy már félszavakból értük egymást. Az igényeinket pillanatok alatt fel tudják mérni ezeken a speciális kiállításokon. Ez nagyban megkönnyíti a munkánkat. Megemlíteném azt, hogy egy ilyen hosszútávú együttműködés, együtt gondolkodás mindenkinek segíti a munkáját, így az adott nap speciális dolgaival kell foglalkozni úgy, hogy már teljesen tisztában vannak az elvárásainkkal. A munkánkat az is segíti, hogy minden évben hoznak új ötleteket, amivel látványtechnikailag színesebbé tudjuk tenni a rendezvényünket. Én ezt a céget csak ajánlani tudom mindenkinek, bármilyen hang és fénytechnikát igénylő eseményre, mert az együttműködés nagyon rugalmas és korrekt. Minden alkalommal nagyon versenyképes, jó ár-érték arányú árat kapunk. Kívánom, hogy hosszú évekig dolgozzunk együtt.
Azt gondolom, hogy a ti munkátok, színpad építéssel, fénytechnikával, hangosítással, a horgász világbajnoksághoz méltó munka volt. Még egyszer köszönöm nektek az egész heti munkátokat. A megnyitó és a záróünnepség is nagyon jó hangulatú volt, nagyon jól együttműködtek, és tényleg amit itt felépítettetek, az első osztályú.

Google vélemények

a munkánkról és a csapatunkról

Készen állsz a közös munkára?

Tőlünk nem csak egy szolgáltatást kapsz...

… hanem egy profi csapatot, akik értenek a rendezvénytechnikához, hangosításhoz, fénytechnikához, képszerkesztéshez, fotózáshoz és videózáshoz is.

Szinte minden rendezvény más, így először azt kell egyeztetnünk, hogy az elképzeléseidnek megvalósításához mire van szükség. Ezért kizárólag egyedi, kötelezettségmentes ajánlatot tudunk adni, hogy a legmegfelelőbb eszközökkel tudjuk támogatni a rendezvényed sikeres lebonyolítását.

Szolgáltatásaink megrendeléséhez vagy kötelezettségmentes ajánlatkéréshez keress minek bizalommal.

Dolgozzunk együtt